Ha a szőlősgazdának csak annyi lett volna a szándéka, hogy a legutolsóknak is ugyanannyi fizetséget adjon, mint az elsőknek, célszerűbb lett volna az elsőkön kezdenie, s akkor azoknak nem lett volna módjuk panaszkodni. Hogy mégis fordított sorrendben kezdi a bér kiosztását, annak külön jelentősége van. Akiket korábban meghívott szőlőjébe, azoknak ugyanis meglepő ajándékot készít: be akarja vonni őket szívének mélységes titkába. Szeretné feltárni előttük a végtelen nagylelkűséget és sajátosan isteni logikát, hogy az utolsónak is annyit ad, mint az elsőnek. Az elsők „többletfizetsége” éppen abban áll, hogy felnőhetnek a Gazda szívének jóságához. Izraelből ezt sokan visszautasították, a Szent Szűz, az apostolok és a zsidóságból Krisztushoz tért tanítványok viszont Isten irgalmas, meglepő szeretetének egyedülálló tapasztalatára jutottak.

Mi, akik életünk hajnalán kaptunk meghívást az Úr szőlőjébe, mi, akik úgy eszmélődtünk e világban, mint meghívottak, vajon rendelkezünk‑e a beavatottaknak ezzel a tapasztalatával? Isten irgalmas szívével tudjuk‑e fogadni az újonnan megtérteket, és meg tudjuk‑e szánni Isten irgalmas szánalmával az élet piacán tétlenül ácsorgókat? Nyilván nem csupán érzelmekről van itt szó, hanem Istennek az utolsók iránt is az elsőknek kijáró szeretetéből való részesedésről, amely tettekben is megnyilvánul, és amely Isten legtitkosabb és legnagyobb ajándéka itt a földön. A tékozló fiú bátyja kapta volna meg ezt az ajándékot, ha elfogadja. „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd.” A mai példabeszédben ez így hangozhatott volna: „Fiaim, ti kezdettől fogva nálam dolgozhattatok, s ez sokkal több, mint bármilyen fizetség.”

Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, hogy életünknek korai meghívásunk óta van iránya, értelme, célja, gyümölcse. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ezt a nagy ajándékot igazán megbecsüljük, s úgy legyünk, mint Szent Pál, aki a halált nyereségnek tekintette – mert tudta, hogy odaát kapja meg a kiérdemeltnél végtelenül nagyobb „bért”–, mégis szívesen vállalta, hogy tovább dolgozzék Atyád szőlőjében, és azt is, hogy újabb munkásokat hívj általa, akik miatt azután együtt örvendezhetett Veled és Atyáddal, az angyalokkal és a szentekkel. (fr. Barsi Balázs ofm)

► SZÓ SZERINTI ÜZENET

A példabeszéd belekapcsolódik azoknak a paraboláknak a láncolatába, amelyekben az Úr a mennyek országáról tanít.

Ezzel a hasonlattal az evangélista a szőlőben végzett munka képével, a házigazda nagylelkűségével hangsúlyozni kívánja:

– Isten gondolatai és logikája más, mint az emberé. Ő nem a teljesítményt nézi elsősorban, hanem, hogy együttműködik-e vele, és odaadja-e magát neki az ember.

– Isten irgalmas jósága nincs ellentétben az emberi igazságosság fogalmával, hanem beteljesíti azt.

– az Úr az életünk végéig hív minket a vele való közösségre, sohasem késő elindulni felé.

– az első órában munkába menő munkások jelképezhetik a zsidó választott népet, a többi napszámos pedig a többi nép fiait és lányait. Habár Jézus először a zsidókat jött meghívni az Atyával való szeretetközösségbe, küldetése mégis egyetemes: mindenkihez szól. Ő nem személyválogató, hiszen mindenkiért meghalt és feltámadt. Isten azokkal is szeretne együttműködni, akiket mások nem fogadtak fel, akiket mások megvetnek.

► PATRISZTIKUS NÉZŐPONT

Aranyszájú Szent János: Miért mondja el Jézus ezt a példabeszédet? Figyelmeztetésül. Figyelmezteti azokat, akik esetleg már gyermekkoruktól kezdve keresztények, és igyekszenek Krisztus útján járni. Talán már harminc vagy negyven éve teszik ezt. Nekik szól a figyelmeztetés, nehogy elbízzák magukat, hogy majd nagyobb jutalomban lesz részük, de mikor látják, hogy ugyanúgy üdvözülhet az is, aki az utolsó pillanatban tér meg, és kéri bűnei bocsánatát, akárcsak a jobb lator a kereszten, nehogy az irigység bűnébe essenek. Ne tévesszük azt sem szem elől, hogy nem mindenki kész azonnal meghallani az Úr hívását. Gondoljunk csak Pál apostolra, aki addig üldözte a keresztényeket, amíg le nem esett a lováról és nem beszélt vele az Úr. Maga Szent Pál írja: „De amikor úgy tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott” (Gal 1, 15). Tehát csak Isten a tudója annak, ki mikor áll készen. Így valaki a harmadik, valaki a hatodik, valaki a kilencedik, valaki pedig a tizenegyedik órában válik alkalmassá arra, hogy kövesse az Urat. Ne csodálkozzatok hát, amikor ezt mondja az Úr: „Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók.” (Mt 20, 16b). Nem arról van szó, hogy az elsők utolsókká válnak és fordítva, hanem úgy kell értelmezni, hogy akik először és akik utoljára érkeztek, ugyanazt a jutalmat kapják, tudniillik az örök üdvösséget.