Jézusnak a gyermekekről és a kutyákról szóló hasonlata a mai Evangéliumban áthatolhatatlan szakadékra utal, mely nem faji, vallási vagy más természetes különbségből, hanem az isteni üdvrendből fakad. Attól, hogy valaki a választott nép tagja, persze még lehet meszelt sír, telve minden undoksággal, mint ahogy egy pogány is lehet egyéni életében szentebb, mint Izrael fiai, ez azonban nem érinti az isteni üdvrend természetfölötti jellegét. Urunk Jézus nem csodadoktor akar lenni egyes pogányok számára, hanem az egész emberiséget fel akarja emelni az isteni üdvrend magasabb fokára, Izrael által. Önmaga istenfiúságában akarja részesíteni az embert, az Atya örök terve szerint, amely a zsidóságot előnyben részesíti, hogy annak közreműködésével érjen el a kegyelem minden embert. A Szentlecke rávilágít, hogy ez az eredeti isteni terv miként módosult: a választott nép elvetette Krisztust, de ezzel az elutasítással új út nyílt meg a pogányság számára, hogy immár ők is teljes jogú tagként foglalhassanak helyet Isten asztalánál.

Jézus az apostoloknak arról beszélt, hogy ha csak akkora hitük is lesz, mint a mustármagnak, óriási dolgokat visznek végbe, az evangéliumbeli asszonynak viszont azt mondja: „Nagy a te hited!” Igen, mert ennek a pogány asszonynak a hite belesimul Isten üdvözítő tervébe, sőt mintegy átfogja azt Ábrahámtól Jézus megváltó haláláig és feltámadásáig, s ezzel megelőlegezi azt a csodás eseményt, amikor a válaszfalak leomlanak Izrael és a pogányság, a bűn miatt Istentől eltávolodott ember és az ő Teremtője között Jézus Krisztus, az Istenember által.

Urunk Jézus, a mai Evangéliumban szereplő pogány asszony olyan csodálatos kenyérnek tartott Téged, akiből neki, ha egy egész karéj nem juthat, elegendő a morzsa is. Az ő példája által taníts meg arra, hogy jobban megbecsüljük kiválasztottságunkat, és hálát adjunk megváltásod művéért, melynek gyümölcseként vasárnapról vasárnapra bőségesen részesülünk a választott gyermekeknek fenntartott, örök Kenyérből.(fr. Barsi Balázs)

Augusztus 20. – Szent István király

Péld 4,10-15.18-27; Ef 4,17-24; Mt 7,24-29

„Hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette.”

Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium.

Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott honfitársainknak pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát. Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből.

Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.