Bizonyos mértékig mindannyian megsebződtünk a szülői házban. A gyermek szeretetéhségét a legjobb, legodaadóbb szülők szeretete sem tudja maradéktalanul kielégíteni. Ezeket a sebeinket tudomásul kell vennünk, és el kell fogadnunk, sem eltakarni, sem elvakarni őket nem volna helyes. Az Úr igéje viszont olyan „kompenzációs módot” mutat nekünk a mai Olvasmányban, amely valódi gyógyírt jelenthet lelkünk sebeire. Ahelyett, hogy bosszút állnánk környezetünkön a minket ért egykori sérelmekért, és ahelyett, hogy érzelmileg kizsákmányolnánk a körülöttünk élőket, hogy így próbáljuk meg pótolni a pótolhatatlant, engedjük, hogy az elviselt szenvedések felnyissák lelki szemünket mások szenvedéseire, és megértésre, együttérzésre, irgalomra indítsanak irántuk. Így valamikori nyomorúságunk értékes erénnyé válhat: minél fájdalmasabb és keserűbb volt a szenvedés, amelyből kijutott nekünk, annál mélyebben tudta felszántani lelkünk szántóföldjét, hogy az isteni irgalom számára jól termő talaj legyen. Az önmagunk és a felebarát szeretete így válik szétválaszthatatlanul eggyé. Saját nyomorúságaink ismerete türelemre, irgalomra indít mások iránt, testvéreink terheinek hordozása pedig saját magunk elfogadásához segíthet hozzá.

Ez azonban még nem elég. A második parancsolatot  – „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” – csak az elsővel, az Isten imádására és szolgálatára vonatkozó paranccsal egységben vagyunk képesek megvalósítani. Azóta, hogy Isten Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta a velünk, emberekkel minden nyomorúságunkban együttérző és sorsközösséget vállaló szeretetét, és azóta, hogy erre a szeretetre – kiárasztva szívünkbe a Szentlelket – bennünket is képessé tett, valójában már nincs is két parancs, hanem csak egy. Azóta ebben az egyetlen parancsban foglalható össze az egész törvény és a próféták: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”

Urunk Jézus, csak Te vagy képes betölteni szeretetéhségünket Szentlelkeddel, s csak Általad tudjuk valóban szeretni testvéreinket ugyanazon Szentlélekkel. Köszönjük Neked ezt az ingyenes és felbecsülhetetlen értékű ajándékot, s kérünk, segíts, hogy egyre jobban befogadva Téged életünkbe valóra váltsuk az isten- és emberszeretet parancsát.  (fr. Barsi Balázs ofm)

► SZÓ SZERINTI ÜZENET

Máté ebben az epizódban is hangsúlyozni kívánja az Ó- és az Újszövetség közötti szoros kapcsolatot. Jézus Krisztus nem eltörölni, nem helyettesíteni jött az Ószövetséget, amit a „törvény és a próféták” szókapcsolat jelöl, hanem beteljesíteni, elmélyíteni (Mt 5,17). Vagyis az ószövetségi parancsok, törvények Jézus személyében nyerik el végső értelmüket. Az evangélista rámutat arra, hogy mind az Isten (MTörv 6,5), mind pedig a felebarát iránti szeretet parancsa (Lev 19,18.34) megvan az ószövetségi előírásokban is, de Jézus az, aki e két aspektust összekapcsolja, s egymással egyenrangúnak nevezi (Mt 22,40). Az Isten iránti szeretet megköveteli az embertárs iránti szeretetet, s az ember iránti szeretet feltételezi az Isten iránti szeretetet, ahogy az első János levél is tanítja (1Jn 4,19-21).

► PATRISZTIKUS NÉZŐPONT

Nagy Szent Leó:

Két szeretetet kell megkülönböztetnünk. Isten iránti és a világ iránti szeretetünket. Isten szeretetében nincs semmi, ami túlzó, de a világ szeretetében minden káros. Épp ezért szükséges, hogy elválaszthatatlanul ragaszkodjunk az örök értékekhez és csak átmenetileg a világ értékeihez, mindig szemünk előtt tartva, hogy mi az égi hazába kívánkozunk. Ahogyan az apostol is mondja: „Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik.” (1Kor 7,29–31). Ebből következőleg nem szerethetjük jobban a teremtményt a Teremtőnél. Erről beszél a Törvénykönyv: „Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” (MTörv 6,5) Ami pedig ehhez kötődik: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.”, nem más, mint Isten akaratának teljesítése. Az Úr szereti az embert, akit teremtett. Nekünk is hasonlóképpen kell cselekednünk. Hiszen, ha szeretjük Istent, akkor megtartjuk törvényeit. A szolga szolgál, a ház ura parancsol. Mihelyt ehhez ragaszkodunk, meglátjuk, hogy az Isten iránti szeretet és a felebarát iránti szeretet egységet alkot és immár nem kétféle szeretetről van szó. Hiszen a felebarát iránti szeretetet gyakorolva a ház urának: Istennek, a parancsát teljesítjük.

► MEGOSZTÁS

Örömhír megfogalmazása: Nekem ebben a szakaszban az az örömhírem, hogy…– Ha a szeret parancsát élem, akkor az egész törvényt betartom, mert a törvény teljessége, betöltése a szeretet!

► TETTEKRE VÁLTÁS

Tanúságtétel megfogalmazása: Az evangéliumi szakasz arra ösztönöz, hogy…– Egy feladatom van csupán: Jézus tanítása, parancsa szerint szeretni .