Olyannyira öntudatlan és hálátlan életet élünk, hogy Istennek meg kell engednie, hogy mérges kígyók és skorpiók lakta nagy és félelmetes pusztán és víztelen sivatagon át vigyen az utunk, különben nem is vágyakoznánk utána. Azért hagyja, hogy éhezzünk, hogy rá gondoljunk, hogy vágyakozzunk utána. Isten nem azt akarja, hogy tékozló fiú legyünk, hogy távol kerüljünk menyegzős asztalától, hanem hogy elemi erővel éhezzünk szeretetére, hogy semmit se kívánjunk rajta kívül, hogy semmi másra ne éhezzünk, csak az ő kenyerére, az ő szent Fiának feltámadt életére. Az Eucharisztia vételére az a legalkalmasabb állapot, ha éhezünk Istenre, ha szomjazunk Jézus szeretetére, ha olyan intimitás után kívánkozunk, amelyet ember nem képes megadni, csak Isten Lelke.

Az Oltáriszentség a vágyak emberének való, a lelkileg intelligensnek, aki felismeri apró emberi vágyai mögött azt a mélyebb vágyakozást, amelyet egyedül Isten tud betölteni. A szentáldozás beavatás a végtelen örök életbe, ahol egész életünk a Szentháromság egy Istenből fog táplálkozni. A szentáldozás felszakítja e világ színfalait, és az örök élet vidékeire ragad el, ahol Jézus Krisztus lesz az életünk. Az egész kozmosz élni kezd, minden róla beszél, minden hozzá vezet. Úgy szemléljük a fákat, a csillagokat, a hegyoldalban kanyargó elhagyatott ösvényt, a csendes délutáni tájat, mint aki végre valóban szerelmes, és az is marad örökre. Ez a legmagasabb szintű létmód, amelyet elérhet az ember itt a földön.

* A legméltóságosabb Oltáriszentségben jelenlévő Urunk, Jézus Krisztus, adj nekünk égő szomjúságot szereteted után! Segíts, hogy az áldozás perceiben figyelmes lélekkel, szívünk legszemélyesebb hangján és legbensőségesebb érzéseivel szóljunk Hozzád, s kegyelmi jelenlétedben megmaradva áldozástól áldozásig éljünk, amíg csak el nem jössz értünk, és magaddal nem viszel bennünket, hogy örökre Veled legyünk.  (fr. Barsi Balázs ofm)

► SZÓ SZERINTI ÜZENET

János evangélista eltérően a többi evangéliumtól nem az utolsó vacsora keretében beszél kifejezetten az Oltáriszentség megalapításáról, hanem Jézusnak a kafarnaumi tanításában. Hangsúlyozni kívánja, hogy az a Jézus, aki a megtestesült Ige (Jn 1,14), s aki a kenyeret és a halat az őt hallgató sokaság számára megszaporította (Jn 6,1-15), önmaga válik Kenyérré. Mindezt azért, hogy a legbensőségesebb kapcsolatba lépjen az emberekkel, s ezáltal életet, örök életet adjon nekik, s a benne hívők Őáltala éljenek (Jn 6,51.53-54.56- 57). Az önmagát eledelül adó gesztusban az evangélista az önmagát teljesen odaajándékozó, isteni szeretet logikájára és örömhírére hívja fel a figyelmet: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).

► PATRISZTIKUS NÉZŐPONT

Szent Ágoston:

Urunk nem csupán isteni mivoltára, aki mindent táplál, vonatkoztatva állítja magáról, hogy Ő kenyér, hanem arra az emberi természetre vonatkoztatva is, amit magára vett az Isten Igéje. A kenyér pedig – folytatja –, amit én adok a testem (húsom), amit a világ életéért adok. De mikor jut hozzá testünk a kenyérhez, amit Ő testének nevez?

A hívő ismeri és magához veszi Krisztus Testét, ha arra törekszik, hogy Krisztus testének része legyen. Krisztus testének részévé pedig akkor válik, ha Krisztus Lekének követését elsajátítja. Éppen ezért az része Krisztus testének, aki Krisztus Lelke szerint él. Erről a kenyérről beszél az Apostol, amikor azt állítja, mi mindnyájan egy test vagyunk. (…)

Mintha Jézus azt mondaná a zsidóknak, nem fogjátok föl az értelmét ama kenyér fogyasztásának, és az elfogyasztás módjának; viszont, ha nem eszitek az Emberfia testét és isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. Mivel nem akarta, hogy azt gondolják, hogy erről az életről beszél és ezen vitázzanak, hozzáteszi, hogy az örök életről van szó. Ez az, ami nem lesz abban, aki nem eszi azt a testet és issza azt a vért. A fizikai kenyérre ez nem igaz. Hiszen, ha nem vesszük magunkhoz, nem fogunk élni, de akkor sem, ha magunkhoz vesszük: akár betegség, akár öregség, akár valami baleset miatt végül úgyis meghalunk. Krisztus Teste és Vére viszont olyan étel és ital, hogy aki nem veszi magához, abban nincs élet, aki azonban magához veszi, abban van, méghozzá örök élet.

► MEGOSZTÁS

Örömhír megfogalmazása: Nekem ebben a szakaszban az az örömhírem, hogy…

– Az Eucharisztiával táplálkozva egyre szorosabb barátságba kerülök Jézussal, aki éltet engem is, s aki örök életet ad nekem is.

► TETTEKRE VÁLTÁS

Tanúságtétel megfogalmazása: Az evangéliumi szakasz arra ösztönöz, hogy…

– Még nagyobb hódolattal és szeretettel forduljak az Oltáriszentségben valóságosan jelenlévő Istenember felé!