Miért van az, hogy az ember, aki szíve mélyén vágyakozik az igazi és örök ünnepre, nem megy el arra a lakomára, amelyet a király rendez a fiának, vagyis az Atyaisten az ő megtestesült Fiának, Jézus Krisztusnak a Szentlélekben? Mi készteti arra a meghívottakat, hogy erőszakos módon nekiessenek a meghívást közvetítő szolgáknak, és hogyan lehetséges az, hogy menyegzős ruha nélkül állít be valaki a lakomára?

A bűnbeesett Ádám fiainak tragikus egyensúlyvesztése és aránytévesztése ez, melynek folytán kétségbeesetten védekezünk életünk igazi, Isten által elképzelt beteljesedése ellen. Ennek egyik formája, hogy saját magunk próbálunk meg ünnepet rendezni nélküle, a másik pedig, hogy ugyan elfogadjuk tőle a menyegzőre szóló meghívást, de csak tessék-lássék teszünk eleget neki, anélkül, hogy komolyan készülnénk rá. Figyeljük meg, hogyan termeli ki magából az Isten nélküli civilizáció az ellenünnepet, az Isten készítette lakoma tragikus karikatúráját, a mindent profanizáló, csiklandozó gyönyörökre éhes és öntudatvesztésig hajtott, vad orgiát. A reményét vesztett emberiség kétségbeesett és kegyetlenül unalmas dáridója ez. A robotolás, az üzlet, a mindennapi hajtás a pénzért efelé tart és ezt készíti elő: az orvul növekvő, mindennek a hiábavalóságát feltáró egzisztenciális unatkozás szünnapjait, amikor az emberi mivoltunkból kivetkőzött „ünneplők” leisszák magukat és egymásnak esnek, hogy fékevesztett dorbézolásuk után émelygős másnaposságra és rémisztő ürességre ébredjenek. Mennyire más az igazi ünnep, melyet tiszta öröm és „a Lélek józan mámora” hat át, melynek másnapja üde tavaszi reggel friss levegővel, madárdallal és kék éggel, jó szellemi-lelki közérzettel és hatalmas tetterővel!

Urunk Jézus, Te vagy minden ünneplésünk végső oka és célja, akiért, aki által és akiben az Atya megteremtette a világmindenséget s benne minket, a Te képedre és hasonlóságodra. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy akár eszünk, akár iszunk, azt mindig Irántad való hálaadással tegyük, s örömmel készüljünk az örök Ünnepre, a minden vágyunkat betöltő, menyegzős lakomádra. (fr. Barsi Balázs ofm)

► MEGOSZTÁS

Örömhír megfogalmazása: Nekem ebben a szakaszban az az örömhírem, hogy…

– Az Úr engem is nagylelkűen hív, hogy vele barátságba lépjek!

► SZÓ SZERINTI ÜZENET

A példabeszéddel Máté több mindent kíván hangsúlyozni:

– Isten mindenkit meghív az üdvösségre: a vele való boldogító örök szeretetközösségre, aminek a jelképe a menyegzős lakoma.

– Az Úr hűséges, kitartó és nagylelkű: újabb és újabb szolgákat küld az egyes meghívottak közömbössége, gonoszsága ellenére is.

– A szolgák Isten embereit, munkatársait: a prófétákat, az apostolokat, a papokat stb. jelképezik, akiknek küldetésük, hogy az Úr Szavától küldve, az Istenhez vezessenek másokat.

– A választott nép egy része elutasította Jézus Krisztust, nem ismerve fel Őbenne a Messiást, viszont a pogány nemzetek közül sokan elfogadták Őt Megváltójuknak.

– A menyegzős ruháért mindenki maga felelős: azt más helyette nem tudja felölteni. Ez a ruha az ember hitét, az irgalmasság cselekedeteit jelenti, ami nélkül senki sem vehet részt az üdvösséget szimbolizáló lakomán.

– Az üdvösség ajándéka mellett komolyan kell venni a kárhozat lehetőségét is, ahová azok jutnak, akik végérvényesen elutasítják Isten meghívó szeretetét, s nem viselik a Jézusba vetett hit és az irgalom cselekedeteinek ruháját.

Nichi-ya Nikoletta: Ne engedd!

Ne engedd, hogy a gyűlölet vezéreljen téged,

beteggé válsz, ha az életed haragban éled.

A lelkedbe végtelen fájdalom költözik,

s a sebzett szíved örökre feketébe öltözik.

Szürkének látod majd a szivárványt az égen,

s nem lesz több új remény lelked rejtekében.

Dideregni fogsz, s nem hevít majd tűz, sem nyár,

dicsőség helyett az út végén csak szánalom vár.

Addig fordulj vissza, míg nem alszik ki végleg

a szeretet lángja lelkedben, és hogyha tényleg

hiszel abban, hogy a szeretet az egyetlen megoldás,

megkönnyebbül lelked, s jutalmad a feloldozás.