Ki hitte volna, hogy Isten másodszor is így jön el? Nem királyi palotában született, hanem a betlehemi istállóban, s nem harci paripán, hanem szelíd kis szamáron vonul be a szent városba. Az állatok szolgálata mellett megjelennek a növények is: a virágok és a friss ágak, melyeket puha szőnyegként eléje terítenek. Az egész föld hódol a Teremtő előtt, a leterített ruhákban pedig az emberi civilizáció és kultúra borul le szerényen a lába elé. És a gyerekek ajkán felhangzik az igazság: ő Dávid Fia, a Messiás, akit Isten megígért az ősatyák és próféták által. A szó szoros értelmében senki soha nem jött és nem is jöhet az Úrnak, vagyis Izrael Istenének nevében, vagyis az ő isteni természetének hatalmával, csak maga Isten, az Isten egyszülött Fia.

      Ez a tény szinte elviselhetetlenül éles megvilágításba helyezi a gazdag virágvasárnapi szertartás mozzanatait, úgy, hogy azok minden szándékos hatáskeltés nélkül megrendítenek. Ezért is nincs helye ezen a szentmisén prédikációnak: a liturgia szavai, dallamai és szimbólumai olyan magasságokat és mélységeket közvetítenek, hogy azt a töredékes igehirdetés szavai csak szétdarabolni, elfedni, összemaszatolni tudnák.

* Dicsőséges Királyunk, Jézus Krisztus! A mai szentmisében nemcsak a jeruzsálemi tömeggel, hanem az angyalokkal is együtt énekeljük, hogy „Hozsanna a magasságban!” Úgy hangzik ez, mint Karácsony éjszakáján az angyali szózat: „Dicsőség a magasságban Istennek. Békesség a földön a jóakaratú embereknek.” Az angyali világgal együtt dicsőítünk Téged, és kérünk, hogy mai ünnepi bevonulásunk ne érjen véget, hanem vezessen egészen a mennyei Jeruzsálembe, ahol az angyalok és szentek kórusához társulva a Te dicsőségedet zengjük mindörökkön-örökké. (fr. Barsi Balázs ofm)

► PATRISZTIKUS NÉZŐPONT

Jézus Krisztus szamár hátán vonul be Jeruzsálembe, oda vezeti a szamarat, amelyen ül. Testvérek, minden szent lélek az emberek között egy – egy „szamárnak” számít. Miért? Mert bennünket is az Úr Jeruzsálembe akar vezetni, de immár nem a földibe, hanem az örök, mennyei Jeruzsálembe. Ehhez azonban hordoznunk kell nekünk is Krisztust, ahogyan a szamár hordozta, hogy Ő vezessen minket. Terítsétek le ti is ruhátokat elé, de ne az anyagi ruhátokat. Bűneiteket terítsétek elé, amelyet megvallottatok. Tanuljatok a szentektől! Kiktől és mit? Ábrahámtól az engedelmességet, Józseftől a tisztaságot, Dávidtól az alázatot. Tegyétek ezt és üdvözültök. A pálma a győzelem jele, ha mindezeket megteszitek, akkor a kezetekben lehet és Krisztussal a gonosz felett aratott diadal jele lesz. Készüljetek tehát méltóképpen Húsvét ünnepére! Tisztítsátok meg magatokat mindentől, ami irigység, gyűlölet, harag, sértő szó, rágalom! Ha mindezeket nem cselekszitek meg, akkor csapásotokra fogjátok ünnepelni a Húsvétot, mert a szentáldozásban, nem az életet veszitek Péterrel, hanem a halált Júdással.

► MEGOSZTÁS

Örömhír megfogalmazása: Nekem ebben a szakaszban az az örömhírem, hogy…

– Jézus szavai mindig valóra válnak: beteljesülnek. Hozzá mindig fordulhatok segítségért.

– hit által erősebb vagyok a vádlóknál, mert Jézus legyőzte a halált!

– az Isten a halál végtelen elhagyatottságában is osztozott az emberrel

– Jézus Krisztus engem is Jeruzsálembe akar vezetni, de immáron nem a földibe, hanem a mennyeibe.

► TETTEKRE VÁLTÁS

Az evangéliumi szakasz arra ösztönöz, hogy…

– napi tevékenységem legyen Isten dicsérete!

– a legvégsőkig tartsak ki az Atya által rám bízott küldetésben.

– Húsvét Vigiliája előtt még egy alapos szentgyónásban bűneimet le tudjam Jézus elé teríteni, mint az emberek a ruhájukat.

► IMÁDSÁG

Ó, Jézusom, hihetetlen és felfoghatatlan szenvedésed története… Létezik ekkora szeretet a földön? Lehetséges mindezt végigélni értünk, értem, hűtlen gyermekekért? Nap- mint nap szembetalálkozom szereteteddel, de nem csak a teremtő, gondviselő szeretettel, hiszen az már csaknem természetessé vált, megszokottá, hogy süt a nap, esik az eső, nő a gabona…, de mindez nem lehetne a kereszt fénye nélkül. Összetalálkozom kereszteddel… a testi fájdalommal, a lelki kínnal, a gúnnyal és meg nem értéssel, mindennel, amit elém éltél. Vizsgálom a lelkem… hárítsam? elfogadjam?… Fülembe csengenek szavaid: – aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét… Éget a szívemben a vágy: csak Veled, mindig Veled! De akkor a passiót is végig kell járnom! Fognom kell keresztemet, amit ajándékul adtál nekem. Ölelnem úgy, mintha magát az ajándékozót ölelném… Olyan jó nekem, Uram, itt vagy mellettem és amikor nagyon nehéz, amikor szívem szerint letenném, rám nézel, könnyeid, verejtéked között szemed csillogása azt mondja, bátorság! Melletted vagyok, tarts ki! És ha túlontúl nehéz, átnyúlsz hozzám, emelsz rajta egy kicsit; csak egy pillanatra, amíg eltelik szívem hálával, szeretettel, és újult erővel tudom vinni. Viszem, napról – napra, átgondolom, újra és újra melléd szegődöm; Ó, Jézusom, járjuk együtt! Bármilyen nehéz, nem akarom Nélküled a könnyebbet. Égesd bele lelkembe kereszted jelét szereteted zálogaként, és könyörögve kérlek, soha ne tűnjön el szívemből a vágy: csak Veled, mindig Veled… Ámen.