Olajfa – OLEA EUROPAEA

Az olajfa az emberiség egyik legjelentősebb kultúrnövénye. Termése és olaja a mediterrán ínséges időkre is hosszan tárolható, pótolhatatlan tápláléka volt, és az étkezésben, valamint a világításban betöltött szerepén túl szimbolikájában is különös jelentőségű. Termesztése több mint 5000 éve kezdődött. Egyiptomban Krisztus előtt 3000-re tehető a honosítás kezdete, és hamarosan hatalmas ültetvényeken nevelték az olajfákat. Az olajbogyóból nyert olaj elengedhetetlen kelléke volt a kultikus halottbalzsamozási szertartásoknak. Kr. E. 1000-ben a görögök már 30 változatát termesztették. Az ókori Görögországban a béke, biztonság, szűzies tisztaság, a szőlővel és a fügével együtt a jólét és boldogság szimbóluma, az olimpiákon Kr. E. 752 óta a győzteseket olajfaágból font koszorúval köszöntötték.  Az olajfa lassú növésű, örökzöld fa. Nagyon hosszú életű, 1000 évesnél idősebb példányai is ismertek. Az olajfafélék családjába tartozik, vagyis a kőrisek, az orgona és a fagyal rokona. Jellegzetes alakú, alacsonyan elágazó, göcsörtös ágrendszerű fa, általában 12-15, de kedvező körülmények között 25 méter magasra nő. A Földközi-tenger medencéjének fontos, ősi haszonnövénye. Mivel több ezer éve művelik, és azóta szerte a Mediterráneumban meghonosodott, őshazája nehezen állapítható meg, valószínűleg Kis- Ázsiában vagy Észak-Afrikában, de lehet, hogy Izrael területén van. A vadolajfa (Olea europaea var. Sylvestris) kisebb levelű, tövises, merev ágú cserje, melynek termése kisebb és olajtartalma is alacsonyabb. A Szentföld északi részén, Felső-Galileában, a Golán-fennsíkon és a Gileádban is őshonos.

Az  olajfa a Szentírásban gyakran emlegetett növény. Sok kifejezés kötődik hozzá, a fát például zayith néven említi az ige, de más szavakkal illeti az ültetvényt és az olajfeldolgozás több műveletét.

Először Mózes első könyvében fordul elő:

,,Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából. Estére megjött hozzá a galamb, éss íme, már egy leszakított olajág volt a csőrében. Ebből tudta meg Noé, hogy leapadt a víz a földről.” (1Móz 8,10-11)

 A bárkába visszatérő galamb csőrében hozott olajágból értette meg Noé, hogy az özönvíz visszahúzódott. Azóta az olajág jelképezi a Teremtő újabb békekötését az emberrel, és a béke szimbólumává vált világszerte.

Mózes 5. könyve Kánaán legfontosabb terménye között említi:   

,, Mert  jó földre visz be most téged Istened, az Úr : folyóvizek és mélyből fakadó források földjére, amelynek hegyen-völgyön a felszínre törnek, búzát és árpát, szőlőt, fügét és gránátalmát termő földre, olajfáknak és méznek a földjére. Olyan földre, ahol nem kell szűkösen enned a kenyeret, és nem szenvedsz hiányt semmiben…”  (5Móz 8,7-9)

Másutt azt a tulajdonságát emeli ki, hogy tőről rendkívül jól sarjad:

,,Feleséged olyan házad belsejébe, mint a termő szőlőtő; gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat.”(Zsolt 128,3-4)

A templom kertbe egy kb. 80 éves példány lett ültetve, hogy emlékül szolgáljon a közösségi ház megáldásának ünnepére.