Egyéb érdekességek

A két manuálos, 17 regiszteres orgonát a Magyar Hangszergyártó vállalat építette 1960-ban.



A templom néhány festett üvegablaka, melyek a háború után készültek:

“Engedjétek hozzám jönni a kisgyerekeket.”
(Mt 19,14)

Szent István felajánlja a magyar Szent Koronát Szűz Máriának

A Szent Család


Stációk
A keresztút mai formájában 14 stációból, azaz állomásból áll. A keresztútjárás a szentföldi zarándoklatokat eleveníti fel, amelyek során a hívek Krisztus szenvedésének helyeit keresték fel. Ezeket már nagyon korán kővel vagy kápolnával
jelölték meg. A hagyomány szerint Mária és néhány tanítvány a feltámadás után naponta végigjárta az ún. szent körutat. Krisztus passiójának tisztelete a XII-XIII. században terjedt el széles körben.
Az állomások számát XII. Kelemen pápa 14-ben rögzítette 1731-ben kiadott rendeletében, amely a keresztút felállításának körülményeit és az ájtatosság módját is szabályozta. Korábban – a ferencesek által vezetett zarándoklatok folytán – csak ferences templomban lehetett keresztutat állítani, ettől kezdve azonban bármilyen templomban, vagy a szabadban is. A képi ábrázolás segíti az események felidézését, de az ájtatosság elvégzéséhez elég 14 fakereszt, amelyet egy erre felhatalmazott pap megáldott. (A Colosseumban felállított kereszthez VI. Pál pápa /1963-1978/ óta a nagypénteki keresztutat maga a pápa vezeti.)