Izrael csak a külső fogság gyalázatából szabadult meg, mi azonban Urunk, Jézus Krisztus vére által a bűn gyalázatától. Megszabadulásunk állomásait a mai Evangéliumban Üdvözítőnk ajkáról hallott példabe­széd tárja elénk. Ahhoz, hogy Isten levegye rólunk a gyalázatot, mindenekelőtt az szükséges, hogy a gyalázatot gyalázatnak tartsuk. Isten első, nélkülözhetetlen kegyelme, hogy megengedi, hogy az atyai ház és a disznóól közötti különbség tudatosuljon bennünk, és rádöbbenjünk, hogy a sertések eledelét is képesek vagyunk megkívánni. Ha ezt a gya­lázatot felismerjük, esélyünk van rá, hogy Isten egyszer leveszi rólunk. Ezért oly fontos, hogy a Szent Negyvennap folyamán a tékozló fiúval együtt magunkba szálljunk.

De kevés meglátni gyalázatunkat, el is kell indulnunk az Atya háza felé, melynek kapuja az Egyház és a templom kapuja, s csak az lépheti át, aki útközben keserűen átérezte méltatlanságát. Majd pedig be kell valla­nunk bűnünket, gyalázatos hűtlenségünket, és el kell ismernünk, hogy méltatlanná váltunk az Atya szeretetére. (Ezért elengedhetetlen, hogy a Szent Negyvennapban őszinte szentgyónást végezzünk.)

Urunk, mi csak felismerhetjük, szégyellhetjük, bevallhatjuk gyaláza­tunkat, de levetni magunkról nem tudjuk. Isten, a végtelenül irgalmas, szeretetét ránk tékozló Atya azonban Általad váratlan módon elénk sie­tett, nyakunkba borult és átölelt. Köszönjük azt a jólesően megszégyenítő szeretetet, mellyel nem csupán levetted rólunk a gyalázatot, hanem új, ünneplő ruhába öltöztettél bennünket. Megváltó halálod és feltámadásod által nem csupán helyreállítod a korábbi rendet, nem restaurálod a régi világot, hanem az új teremtés, új kiválasztás által egy magasabb létformá­ba emelsz fel mindnyájunkat, akik hiszünk Benned.

(fr. Barsi Balázs ofm)

NAGYBÖJTI IMÁDSÁG

Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat, mielőtt elküldte volna hozzád az Úr, mindenható szemével megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette, mindkét kezével méregette, vajon nem  nagyobb-e, nem nehezebb-e a te számodra, mint amennyit elbírsz? Aztán megáldotta, szent kegyelmével, irgalmával megillatosította, reád és bátorságodra tekintett és így érkezik a mennyből a kereszt, mint Isten köszöntése, mint a te Istened szeretetének irgalmas ajándéka.   (Szalézi Szent Ferenc)

LAETARE! – VIGADOZZÁL!

Nagyböjt 4. vasárnapján örömtelibben szólhat az orgona, sőt feldíszíthetjük az oltárt, és a viola színt szabad rózsaszínre enyhíteni. Az Egyházhoz, „a mennyei Jeruzsálemhez” való tartozásunk fölött érzett vigasság vasárnapja. Rómában e napon vitték az első rózsákat a templomba: mi is örülhetünk a tavasznak, a természet feltámadásának, hiszen az Krisztus és a lélek feltámadásának képe. Hálás szívvel és lélekkel örvendezzünk az Úrban!

HELYEM AZ ATYAI HÁZBAN

Talán a legismertebb jézusi példabeszéd a két fiúról szóló történet. Úgy láthatjuk, hogy mindkét fiú elveszett, illetve mindketten elvesztettek valamit. Nem találják meg az atyai ház örömét. Mit jelent nekem az atyai ház? Hogyan vagyok jelen az Egyházban? Örömömet találom-e hitemben, keresztény életemben? Nagyböjt idejének önvizsgálati kérdései lehetnek ezek.

Két irányban gondolkodhatunk tovább. Saját örömeimet tekinthetem át, és az is fontos, hogy másoknak, főleg a rám bízottaknak hogyan tudom ezt az örömet megmutatni. Ha a parancsokban csak terhet látok, ha csupán megszokás vagy kényszer a keresztény élet gyakorlata, akkor elillant az öröm. Ha viszont én nem találom meg az atyai ház örömét, akkor hogyan tudom másoknak megmutatni? Milyen sokszor tapasztaljuk, hogy gyermekeink felnőtté válásukkor eltávolodnak az atyai háztól. Pedig hogy igyekeztünk, tanítottuk, eléjük éltük a hit örömét. A fiatalabbik fiú példája mutatja, hogy az ember szíve mélyén megmarad az atyai ház emléke, ami erőt adhat a visszainduláshoz. Ezért is fontos nekem magamnak örömmel élnem keresztény életemet. Amikor ma időt adunk Istennek, olvassuk el újra az evangéliumot, nézzük meg, melyik fiú áll közelebb hozzánk, és fedezzük fel újra az atyai ház örömét!

TANÍTS MEG, URAM, SZERETNI

Taníts meg, Uram, hogy úgy szeressem rokonaimat, amint te szeretted édesanyádat és rokonaidat. Taníts meg, Uram, hogy úgy szeressem munkatársaimat, amint te szeretted apostolaidat. Taníts meg, Uram, hogy úgy szeressem a szenvedőket, amint te szeretted őket. Taníts meg, Uram, hogy úgy szeressem ellenségeimet, amint te szeretted őket és imádkoztál értük. Mindenekelőtt taníts meg, Uram, arra, hogy úgy szeressem a mennyei Atyát, amint te szeretted. Taníts meg, hogy úgy szeresselek téged, amint te szeretsz engem!