A Jelenések könyvében felhangzó égi Isten-dicsőítéseknek hallatlan aktualitása van. A nem keresztény apokalipszisek élesen megkülönböztetik a jelent a jövőtől, a mindenestül pusztulásra ítélt (mert bűnös) világot az eljövendőtől, ahol Istennek és az ő választottainak győzelme egyértelmű és végleges. Ezekhez hasonló a nem egészen hívő keresztény álmodozása is, aki úgy gondolja, itt a földön tűrni és szenvedni kell, de már előre látja, hogyan fognak ellenségei és rosszakarói az utolsó ítéletkor a kárhozat kénköves lángjai közé hullani.

Szent János jelenéseiben a jelen idő, ez a földi élet, amely valóban üldöztetéssel, vérontással, bűnnel szennyezett, valamiképpen már magában hordozza a végső győzelem napját: a földön miséző Egyház énekei azonosak az angyalok és üdvözültek megszámlálhatatlan seregének győzelmi énekével, s némán is ezt harsogja az egész univerzummal együtt minden teremtmény: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké”.

A földi liturgia és az égi egyazon trónon ülőnek, az Atyaistennek; a Báránynak, a megölt, de feltámadott áldozati Krisztusnak; és a Hét Lángnak, a Szentléleknek szól. Itt a két idő: a történelmi és kozmikus jelen, illetve az örök jövő nem egymás után következnek, hanem az örökkévalóság a megtestesüléssel szinte berobbant a mulandósággal megjelölt világba, s a hit és a keresztség által azóta is feszegeti belülről a jelen idő burkát.

Így az Egyház maga is eszkatologikus, végidőkbeli valóság: noha még ezen világ veszedelmei között él, liturgiája már az egyetlen isteni trón körül a végső győzelmet ünnepli és abból részesít. Amint a mai Evangéliumban láthatjuk, az Egyház csónakja a mulandó idő vizén úszik, de a part felé tart, ahol a Feltámadott vár rá, akit felismer a hitben, s akit szeretetével már elveszíthetetlenül magáénak mondhat. Az Egyház szereti Krisztust, amint azt Péter szavával megvallja, és ahol Isten szeretete uralkodik, ott nincs többé bűn és halál, mégis, az Egyháznak küldetése van ezen a világon, míg a földi idő véget nem ér s a választottak száma egészen be nem telik.

(fr. Barsi Balázs ofm)

VEZÉRCZIKK: Aki temette már szeretteinek valamelyikét, annak volt alkalma elgondolkodni a Húsvét titkán. Szem- és szívügyre vehette a reményt, a megváltást, az Üres Sír csodáját. Igen, amióta a világ világ, az a legnagyobb világtörténelmi esemény, hogy Mesterünk legyőzte a halált. Nem a maga dicsőségére, hanem a mi javunkra, hogy lássuk: élni érdemes, mert a halál nem vég, hanem kezdet. Az Ő diadala óta reméljük, hogy kedvesünk sírja üres.           (Czakó G.)

Húsvéti imádság
Isten egyszülött Fia!
Taníts meg engem igazi nagylelkűségre!
Taníts meg engem arra, hogy úgy szolgáljak Neked, amint az Téged megillet:
Adni latolgatás nélkül.
Harcolni, ügyet sem vetve sebeimre.
Dolgozni szakadatlan.
Magamat egészen feláldozni.
Jutalmat nem várni.
Legyen nekem elég az a boldog tudat,
hogy szent akaratodat teljesítettem.

 (XVI. Benedek pápa – Josef Ratzinger)

Jézus megjelenései hozzásegítenek ahhoz, hogy az általa alapított Egyházról is valóságos képet kapjunk. Az Egyház az apostolokra épült, de nem az ő emberi erőfeszítésük alapján közvetíti az üdvösséget, hanem Krisztus szaván keresztül. Ha az ő utasítását követjük, Péter hálója megtelik, és nem szakad szét: Krisztus már a túlsó parton van, az örökkévalóságban, s onnan irányítja tanítványai munkáját. Az Egyház viszont Péteren keresztül tanúskodik a világ végéig. Krisztus iránti szeretetéről és hódolatáról.