Hirdetések

Évközi 20. vasárnap, C év – Lelki oldal


Nem gyalázat-e, hogy annyi politikusról kiderül, hogy a köz java, a nép boldogulása helyett egyéni érdek vagy pártérdek vezeti (kívülről a nép ügyét látszik szolgálni, valójában azonban egy szűk csoport gazdasági-politikai befolyását erősíti). Ez minden esetben bonyolultságot jelent, visszataszító indázását a bűnnek, illetve a bűnnel való paktálásnak. S ez a bonyolultság úgy behálózza az embert, hogy ő maga sem igazodik ki rajta, legfeljebb egyes vonalakat lát úgy-ahogy tisztán, de az egészet már nem látja át, nem tudja józanul felmérni, megítélni. Így válik egyre jobban saját megalkuvásának áldozatává, megbénítva a bűn fojtogató mechanizmusa által.

A hívőnek megvan az esélye a prófétai tisztánlátásra, de csak ha a szentségre törekszik, pontosabban ha egyedül Istent akarja, s ha a vértanúságot is képes vállalni azért, amit meglátott és igazságként felismert, és sem csábítgatásra, sem fenyegetésre nem hajlandó mást mondani, mint ami a meggyőződése.

Persze az ilyet a béke megbontójának, zavarkeltőnek és hazafiatlannak bélyegzik ott, ahol nacionalista és egyéb jelszavak mögé rejtőzve az áruló írástudók már a tömegeket is elbódították. Ezért érthető a mai Evangéliumban Jézusnak az a kijelentése, hogy ő nem békét hozott, hanem szakadást, amely behatolhat a családi szférába, a legbensőségesebb kapcsolatokba is. Ám ez a szakadás kell a gyógyuláshoz, mert a mindenáron való békesség a rothadás békéje, nem az életé. Ha egy családban valaki az élet – egy megfogant magzat élete – mellett síkraszáll azokkal szemben, akik az ártatlan meggyilkolására készülnek, akkor ezt a nyílt szakításig, a kitagadottság kockáztatásáig vállalnia kell.

Az olyan nemzeti vagy családi szolidaritás, mely bűnre s a bűnben való cinkosságra alapul, a nemzet és a család legbiztosabb szétbomlásához vezet, s ha az új, egységes Európa törvényei ellentétesek a Tízparancsolattal, akkor – prófétai előrelátással tudhatjuk – az új Európa bukásra és gyalázatos pusztulásra van ítélve. Senki sem fogja megsiratni, sőt aki életben marad, ujjongani fog vesztén, amint a Jelenések könyvében olvashatjuk: Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom a mi Istenünknek, mert igazak és igazságosak ítéletei, mert ítéletet mondott a nagy parázna asszony fölött, aki paráznaságával megrontotta a földet.          (fr. Barsi Balázs ofm)

► ORATIO — A szentmise első könyörgése

Istenünk, te mennyei kincseket készítettél azoknak, akik szeretnek téged. Adj szívünkbe irántad buzgó szeretetet, hogy mindenben és mindennél jobban szeressünk, és elnyerjük ígéreteidet, amelyek minden vágyunkat felülmúlják. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

► SZÓ SZERINTI ÜZENET

Az evangélista hangsúlyozza, hogy

– Jézusnak földi tevékenysége során az a célja, hogy a kereszthalálával és a Szentléleknek a szeretet-tüzével megújítsa az embereket és a világot. Erre utal a „keresztség” és a „tűz” képe is. Ez a vágy hajtja, ösztönzi a Mestert.

– akik Jézust komolyan követni akarják, vagyis mellette döntenek, azoknak fel kell készülniük arra, hogy emiatt szembekerülhetnek másokkal, akár családjukon belül is.

– a tanítvány maradjon mindig hűséges Mesteréhez, aki mellett döntött, akkor is, ha emiatt megpróbáltatások érik őt.

► PATRISZTIKUS NÉZŐPONT:

Alexandriai Szent Cirill: Miért mondod ezt Uram? Nem azért jöttél, hogy békét adj? Te, aki saját magad váltál a mi békénkké (vö. Ef 2,14), aki kereszted által kiengesztelted a Mennyet a Földdel (vö. Kol 1,20), aki azt mondottad: „Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27)! – A béke egészen nyilvánvalóan hasznunkra van, néha azonban árt is, ha eltávolít 8 bennünket az Isten felé irányuló szeretetünktől, akkor, ha általa azokkal értünk egyet, amik messze eltávolodtak Istentől. Ezért tanítja a híveknek, hogy távol kell tartaniuk magukat az olyan földi kötelékektől, melyekről a továbbiakban szól.

► KÉRDÉSEK AZ EVANGÉLIUMHOZ:

– Milyen feszültségeket hoz az életembe a hitem, a Jézussal való kapcsolatom?

– Mik a vágyaim? Mi ösztönöz és mi motivál engem cselekedeteimben?

► MEGOSZTÁS — Örömhír megfogalmazása:

Nekem ebben a szakaszban az az örömhírem, hogy…

– Jézus velem van a megpróbáltatások között is.

– Az Úr engem is meg akar újítani Szentlelkével!

► TETTEKRE VÁLTÁS: — Tanúságtétel megfogalmazása:

Az evangéliumi szakasz arra ösztönöz, hogy…

– Ne féljek a krízisektől és a nehézségektől, mert azok lehetőségek arra, hogy növekedjem!

– Maradjak hűséges Jézus Krisztushoz, aki mellett döntöttem!

Évközi 20. vasárnap, C év – Jer 38,4-6.8-10; Zsid 12,1-4; Lk 12,49-53

Krisztus követése teljes odaadást és hősiességet kíván A vértanúk hosszú sora, a fel-fellángoló üldözések azt bizonyítják, hogy áldozatok nélkül nincsen kereszténység. Ez nem fanatizmus, hanem a szeretet elkötelezettségét jelenti Krisztus iránt. Ő tüzet hozott a földre, és azt akarja, hogy ez a tűz a mi lelkünkben is nagy lánggal égjen.

OLVASMÁNYJer 38, 4–6. 8–10

Mi sem könnyebb, mint az igazság emberét erőszakkal elnémítani. Ezt tették Jeremiás prófétával is az ő ellenségei ahelyett, hogy megtértek volna figyelmeztető szavára. Egyesek ma sem szívesen hallgatják a figyelmeztetést. Egyet azonban elfelejtenek: Isten szándékai a mi akaratunk ellenére is megvalósulnak a világban.

SZENTLECKE – Zsid 12, 1–4

Krisztus a világ bűneiért vállalta a földi élet minden megpróbáltatását. Üdvösségünkért nekünk is készen kell lennünk minden áldozatra. Isten a vértanúság kegyelmét keveseknek adja meg, de mindenkitől megkívánja hivatásával kapcsolatos kötelességei hűséges teljesítését.

EVANGÉLIUMLk 12, 49–53

Jézus azt mondja magáról: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön.” Ezzel azt akarta mondani: Követői számíthatnak arra, hogy hitük miatt szembekerülnek embertársaikkal, sőt rokonaikkal is. Ilyen esetekben el kell dönteniök: kit részesítenek előnyben.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Jézus a mennyei Atya akaratát kereste és teljesítette. Jézus azt mondta: Az én eledelem az, hogy mennyei Atyám akaratát teljesítsem. Az Eucharisztia kenyere minket is képesít arra, hogy Isten akarata szerint éljünk.

KÉRÉS

Mennyei Atyánk, engedd, hogy hívó szavadat soha ne nyomja el szívünkben a világ zaja, hanem álljunk mindig készen a te követésedre!

SZENT ISTVÁN KIRÁLY,

MAGYARORSZÁG FŐVÉDŐSZENTJE

Augusztus 20-án, szerdán,  az ünnepi szentmise és az új kenyér megáldása templomunkban fél 10-kor kezdődik.

Augusztus 16-án, kedden a világ minden országában megemlékeznek Szent István királyról. Mi, magyarok: augusztus 20-án tartjuk főünnepét.

Ezer esztendeje a magyar nép is dicséri az Urat. Szent királya, István, maga is komolyan vette a kereszténységet, de államiságunk alapjává is ezt tette. Vallásossága tündöklik, jótékonysága követésre indít. Szigorú volt, de elsősorban önmagához, s utána népéhez. Ennek is köszönhető, hogy Szent István országa még ma is áll.

OLVASMÁNYPéld 4, 10–15. 18–27

Az Egyház mintha csak Szent István király ajkára adná a szavakat, így kér bennünket: „Ne lépj a gonoszok ösvényére, és a gonosztevők útján ne járj!” Nemcsak Szent István országának voltak ellenségei, hanem a Szent István-i eszmének, nevelésnek, vallásosságnak is. A magyarságot számtalan kísértés érte, hogy letérjen Krisztus útjáról, és lerázza édes igáját. A visszahúzó erőkkel mindig számolnia kell.

SZENTLECKE – Ef 4, 17–24

Az előbbi gondolatokhoz kapcsolódik, hogy „Ne éljetek úgy, mint a pogányok”. A magyarság ma is hamar bálványimádóvá lesz: vagyon, pénz, divatcikkek töltik ki életét. Elmulasztják a templomba járást. Gyermekeiket feláldozzák kényelmük oltárán. Káromkodnak… – A Szentírással Szent István kéri, hogy vessük le a régi embert.

EVANGÉLIUM – Mt 7, 24–29

Szent István bölcs uralkodó volt, amikor országát a kereszténység sziklájára építette. A keresztény értékek őrizzék meg nemzetünket a történelem viharaiban, és ma is ezek jelentik a jövő biztosítékát.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Magyar kenyeret, magyar bort, magyar szívet teszünk az oltárra… Szent István közbenjárása kíséri imánkat, hogy ez az áldozat mentsen meg minden magyart a rossztól, és őrizzen meg Isten szolgálatában.

Magyarok fénye, ország reménye,

légy áldott, Szent István király!

OLTALMAD ALÁ FUTUNK…

Oltalmad alá futunk Istennek szent Anyja! Ne vesd meg könyörgésünket szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől mindenkor dicsőséges és áldott Szűz. Asszonyunk, Közbenjárónk és szószólónk! Engeszteld értünk Fiadat, ajánlj minket Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.

MOST SEGÍTS MEG MÁRIA…

Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáit gyemekidnek nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen.

Link a PDF változatra: Évközi 20-ik vasárnap

Hirdetesek_20250808

Plébánia – kerti munka

augusztus 2025 időszak eseményei

hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
2025.07.28.
2025.07.29.
2025.07.30.
2025.07.31.
2025.08.01.(1 event)
2025.08.02.(1 event)


2025.08.02.

2025.08.03.
2025.08.04.
2025.08.05.
2025.08.06.
2025.08.07.
2025.08.08.(1 event)
2025.08.09.(1 event)
2025.08.10.
2025.08.11.
2025.08.12.
2025.08.13.
2025.08.14.
2025.08.15.(1 event)
2025.08.16.
2025.08.17.
2025.08.18.(1 event)

2025.08.18. 2025.08.19.

2025.08.19.(1 event)

2025.08.18. 2025.08.19.

2025.08.20.
2025.08.21.(1 event)

2025.08.21. 2025.08.22.

2025.08.22.(2 events)

2025.08.21. 2025.08.22.

2025.08.23.
2025.08.24.
2025.08.25.
2025.08.26.
2025.08.27.
2025.08.28.(1 event)
2025.08.29.(1 event)
2025.08.30.
2025.08.31.